Magyaros zöldbableves, csülkös káposztás sztrapacska, lekváros palacsinta öntettel
Cordon bleu (sajt, sonka, gomba), kukoricás rizs
IKIO: na kérem, most ide is elérnek a mínuszok. A tegnapi elégedettségem egy kicsit alábbhagyott a mai ételek láttán/ettén.
Hogy az elején kezdjem, már a csomagolás sem tetszik annyira, mint tegnap, mert ugyan bele lehet látni a dobozba de lehúzni ezt a műanyag hártyát a tetejéről már nem olyan jó. Nekem ma szanaszét szakadtak. Szóval mínusz egy pont a csomagolásnak, de jöjjenek inkább az ételek.
A bableves: bármennyire is kemény volt a bab és édeskésen borsos a lé, mégis ez az étel volt a legjobb a mai menüből. Az állaga egy felkeveredett pocsolyához hasonlított, de lehet, hogy ez egy ilyen specialitás és egyébként sem vont le semmit a minőségből, szóval legyek elégedett. A zöldbab íze friss és finom volt, de nekem jobban ropogott, mint ahogy vártam. Erről ennyit.
Káposztás sztrapacska csülökkel: vagyok olyan szerencsés, hogy két hete egy apró, külső budai étteremben (inkább pizzéria) rendeltem magamnak csülkös sztrapacskát, így volt mivel összehasonlítanom. Ennek alapján bátran mondhatom, hogy ez a kaja nem érte meg az árát, sőt annak a felét sem. A káposztás sztrapacska inkább nagy puha káposztás nokedli volt, a tetején egy fél marék zsíros hússal. Most mondhatja bárki, hogy hiszen a csülök az zsíros hús, de végtelenül nagy különbségek tudnak lenni ezen belül. Nem volt semmi csülökszerű az ízében, rossz zsíros bőrdarabok keveredtek kemény húsokkal, meg valami szalonnapörccel, amitől már az elején elment a kedvem. Pedig az illata egész jó volt.
Lekváros palacsinta vanília öntettel: ez kiváló étel lenne 2910-ben, amikor a világon már semmilyen természetes anyagot nem lehet találni és az emberiség kénytelen a felhalmozott műanyagait úgy módosítgatni, hogy az ehetővé váljon. A palacsintatészta valami habos párnácska volt, a lekvár fele vízzé változott, mikor felvágtam a tésztát, az öntet pedig őszintén idézte a szintetikus vaníliaromát. Persze édes volt, és én még talán el is hiszem, hogy ez egy lekváros palacsinta, de 20 éve ilyen étel még nem létezett.
Balra a sztrapacska, jobbra a palacsinta
Oyster: a mai étel majdnem kritikán aluli volt, de csak majdnem. Teljesen érthetetlen. Most megnéztem, valóban írva volt az étlapon, hogy leszen benne gomba. Ez azonban nem jelenti, hogy az összes többi receptben és a világ más tájain is lenne benne gomba a sajt és sonka mellett. De ezt nem is néztem, mielőtt nekiálltam az egyébként pont elegendő adagnak, így amikor eljutottam a töltelékig, teljesen sokkolt, hogy „jó kis” gomba került bele. Na, hát az első meglepetés után…jaj, nem is, ez már a második.
Már a kezdeti vágásnál ért ugyanis az első. A hús, amely elvileg tényleg valamilyen „húsból” készült, teljesen rózsaszín volt. Nem tudhatom ugye, hogy ki milyen rántott jellegű húsokat evett, de nekem rózsaszínhez nem nagyon volt szerencsém – de a gasztronómiai kultúrám nyilván nem ér fel egy átlagos emberéhez, hiszen irodában eszem műanyagdobozból.
Végül is nem bírtam e fölött nevezőre térni, de azért folytattam, amikor ugye eljutottam a gombás sajthoz/sajtos gombához (a sonkával azon kívül nem volt baj, hogy meglehetősen vastag, és kissé darabos – szót sem érdemel).
Még a gomba jelenlétét akár el is fogadhattam volna a töltelékben (hiszen eleve a rózsaszínű húson morfondíroztam), de a sajt! A SAJT!!! Ez vajon milyen sajt volt? Sajtporból készült sajt? Mert ha abból, akkor korrekt, de amúgy kevésbé. A sajt, ami melegen került elém, eddig nyúlt, mint a takony gumi, de ez cseppet sem. Olyan volt inkább, mint egy ízesített, „langyosvizes homoköntet”, a textúrája minden általam elképzelhető tejterméktől elütött. (Ennyi gyalulás után a lelkiismeretem megköveteli, hogy ide írjam, hogy nem ismerjük a gyártási technológiát.)
Ennyit a húsról.
Az előző nap írtam, hogy a kukoricás rizs nálam vízválasztó. Én konzerv kukoricából az olcsóbbik „Sbüdzsé” fajtát szoktam választani (mivel általában ballasztnak használom tésztán, salátában, stb. nem szokott főszereplővé válni az ételeimben -kivéve a kukoricalevest, de ott meg a kinézet nem fontos), de a kukorica, amely ebben a rizsben volt ennél jóval mélyebben készült valahol. Olyan barna „kukoricaszemek” voltak a rizsben, amelyek szerintem nem tettek hozzá a teljesítményhez, épp ellenkezőleg. Emellett a szokásos kiszáradt rizst találtam az átlátszó műanyag alatt (ez az „átlátszás” fontos, mivel már reggel láthatjuk nagyjából, hogy mit fogunk enni néhány óra elteltével).
Az ízekről innentől fogva nem sok értelme van beszélni, bár hozzáteszem, nem volt különösebb gond (leszámítva ugye, hogy a sajt nem sajt volt, a gombának konzerv íze volt).
Az ebédemen az dobott hatalmasat, hogy kolléganőnk általa készített házi savanyú káposztát hozott…na, amellett, hogy az isteni volt, már eleve nagyon jól is jött, mert így legalább lecsúszott az instant sivatag.
Szóval a tegnapi után nem sikerült javítani, de majd holnap, a remény megvan: újabb nap, újabb esély – nekem, hogy eszem valami jót.
Szempont | Ikio | Oyster |
Ár-érték | 2 | 2 |
Csomagolás | 4 | 5 |
Étel minősége | 2 | 2 |
Étel mennyisége | 5 | 4 |
Összesen | 2,47 | |
Rájöttünk, hogy az étel minőségének túl kicsi súlyt adtunk eddig, ezért a régi számolásunk alapján a mai teljesítmény kerek 3,00 lett volna (mivel csak négy kategóriát használunk most, 0,4 volt a minőség, a másik három 0,2 súlyú), és ez tarthatatlan. Így mostantól a pontszám felét adja a minőség, a többi pedig egyenlős súllyal fog szerepelni.
